Blog

Pár Perc Portré – Ács Bernadett Bettinával

Ács Bernadett Bettinával öröm volt a közös munka, a fotózás. Mosoly, derű, ragyogás övezi, csupa energia.

Nyutali Norbertnek köszönhetem, hogy megismerkedhettünk, és azóta már másképpen értelmezem a tehetség fogalmát. Korábban úgy véltem, egy valaki egy valamiben tud kiemelkedően teljesíteni. Ez tévhit, hiszen ezt mindketten felülírták.

Bernadett 2022-ben például a Beépített c. akció-vígjáték filmben és Az Ostrom: Arkangyal Egyes c. akciófilmben színészként és zenei szupervizorként is bemutatkozik. A Profi c. kisfilmben is főszerepel, melyhez azonos elnevezéssel bíró főcímdalt és klipet is készített.

Bernadett, művésznevén BeX előadó, dal- és dalszövegíró, rendező.

Alkalmanként mások oldalán is feltűnik. Így néhány éve az Animal Cannibals 30 éves jubileumi koncertjén is rappelt a Budapest Parkban.

Kellemes hang, kellemes személyiség. Céltudatos, sokoldalú előadóművész, aki 7 éves korától zeneiskolába járt, dalszövegeket, verseket írt, majd 12 éves kora óta zenei alapokat is.

2021-ben „24 év írásai” címmel, saját szerkesztésű, kiadású 324 oldalas könyvet jelentetett meg.

Hitvallása: „Ne félj, hogy álmaidból élj, hogy szebbnél szebb érthetetlen dolgokat remélj, én küzdöttem, hogy ennek hangja szálljon, hogy a nagyvilágon mindent bejárjon, s kik értették harsogó lelkemet, eléjük tárom majd a felleget…”

2022. május 28 -án szombaton, 19-21 óráig Gyálon nagykoncertet ad, ahol vendégszereplői az Animal Cannibals és Siska Finuccsi rapperek lesznek.

Percről percre másban teljesedik ki, igazi örökmozgó egyéniség. Örülök, hogy a PPP, azaz Pár Perc Portré vendége voltál. Köszönöm, hogy megismerhettelek. Sok sikert kívánok neked!

Javaslatára a következő alkalommal Mr. Mack lemez lovas lesz a vendégem, aki a fekete zene, Rap, Hip-hop és R’n’B szerelmese.

joydesignPár Perc Portré – Ács Bernadett Bettinával