Blog

Pár Perc Portré – Bukrán Erikkel

Pár Perc Portré – Bukrán Erikkel

www.bukranerik.hu

magyar válogatott labdarúgó és coach

Burkrán Erik fiatal tehetséges sportoló, futballista, „hálóőr”. Neve ismerősen cseng az egri sportolók világában, hiszen az Egri FC kapusaként is játszott. Magyarországon szinte minden korosztályban szerzett tapasztalatot. Külföldre szerződött, végül hazaköltözött.

Ott van benne a sokunk által vágyott, ismerős érzés, amit angolul fogalmazott meg, mi szerint egy nap őszintén szeretné azt mondani, hogy „megcsinálta”.

„One day I want to henestly say „Imade it”.

Meghatározó életében a futballjáték. 14 éves kora óta, gyerekként bekerülve a profi sportvilágba, megannyi tapasztalatot szerzett és nem csak sportolóként. Pályafutása során gyakran dolgozott együtt pszichológusokkal és mentál trénerekkel. Viszonylag korán felismerte azokat a mentális korlátait, amelyekkel legtöbbször egyedül próbált megküzdeni. Rá kellett jönnie, hogy ez egyedül szinte lehetetlen.

„29 évesen már három év tapasztalattal rendelkezem utánpótláskorú játékosokkal való közös munkában. Ekkor fogalmazódott meg bennem igazán, hogy szeretnék – és kell is – segítenem a mai fiatalokat abban, hogy közelebb kerüljenek a céljaikhoz, és ne egyedül kelljen megküzdeniük azokkal a mentális terhekkel, amelyekkel én is szembesültem.”

Erikkel a fotózás alkalmával találkoztam először. Magas, szerény, szimpatikus, sportszerető embert ismertem meg benne, aki most már fiatal tehetségeknek, sportolóknak, csapatoknak készül átadni tudását. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz.

Örülök, hogy a Pár Perc Portré vendége voltál, hogy megismerhettelek!

Sok sikert kívánok munkádhoz!

www.bukranerik.hu

joydesignPár Perc Portré – Bukrán Erikkel