Pár Perc Portré – Németh Mónikával
Redox- sejtmegújítást támogató termékek képviselője
Mónika a Kihívás 2025! progam ez évi nyertese, aki megosztja veletek sikerének titkát, hogy ebben a pár percben ne csak a fotói legyenek számotokra beszédesek.
Januárban ő volt az a hölgy vendégem, aki miután kiírtam a programot, megkérdezte tőlem. „Kedves Tünde, kizáró ok, ha valaki 60 év felett jelentkezik?” Természetesen azonnal válaszoltam, hogy nem és szívesen veszem, ha csatlakozik. Így 15 fővel elindult ez az új kezdeményezés, melyben annyi szerepet adtam magamnak, hogy felajánlottam a jelentkező hölgyeknek, hogy aki a legeredményesebb változást éri el fél év alatt, egy fotós csomaggal kedveskedek. A motiváció elérte célját, pontosabban Mona.
Nagyon örültem, mikor hónapról hónapra beszámolt a fejlődéséről és mindig kicsattanó jókedvvel újságolta, hogy megváltozott az egész élete.
,,A testünk az egyetlen otthonunk, ahol egész életünkben lakunk.” – osztotta meg velem. „A kihívás során rájöttem, hogy az egészség nem egy cél, hanem egy életforma. Minden étkezés egyben egy döntés, minden pohár víz, minden megtett kilométer egy építőkő, ami belülről erősít és kívülről ragyogást ad. Megtanultam gondoskodni a belső templomomról: tiszta étellel, sok friss vízzel, és a mozgás örömével. A testem pedig meghálálta ezt. A külső átalakulás, a belső elkötelezettség mellékhatása. Ez a kihívás arról szólt, hogy a rossz szokásokat felcseréltem azokra, amelyek táplálják a testemet és a lelkemet. Így a külső átalakulás a belső harmónia természetes következménye lett. Remélem, hogy ezzel a kitartással sok nőt és férfit inspirálok a változásra.”
Mona ragyogott a fotózáson. Csodaszép nőt láttam, aki valóban nem csak kívülről, de belülről is ragyog. Jó tanácsként így fogalmaz.
„Tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel! Minden más csak erő – és időpocsékolás.”
Köszönöm, hogy a Pár Perc Portré vendége voltál! Köszönöm, hogy megismerhettelek!

